Római virágszedés 5. – A Bilincses Szent Péter templom

Kelet európai kis zarándok csoporttal érkezem a Cavour metró megállóhoz és kilépve onnan az első lépcsősornál balra fordulva, száz lépcsőfok megtétele után felérek az Oppus dombon álló “Bilincses Szent Péter” templomhoz. A templom bejáratához négy nagyobb és több kisebb lépcsőfokon lehet feljutni a hat oszlopos félköríves homlokzathoz. Az oszlopok nyílásain áthaladva érem el a templom bejáratát.

Vasi45ws Vasi45f1

A templom egykor és napjainkban

A templom azon a helyen épült, ahol egykor a bíróság épülete állott. Néró császár itt ítéltette halálra Szent Pétert. Ez a templom néhány száz méterre található a Colosseumtól. Ezt a templomot III. Sixtus pápa szentelte fel 439-440 ben az “Apostolok templomaként”.

Ebben a templomban azokat a bilincseket lehet látni, amelyet Szent Péter viselt, miután Heródes Agrippa Zsidó király elfogatta és börtönbe vettette.

Roma_san_pietro_in_vincoli_catene

A bilincsek egyik fele Jeruzsálemben maradt, a másik fele Rómába került.

Eudoxia bizánci császárné leányának közreműködésével végül Rómában a két bilincs összetalálkozott, és csoda történt amikor I. Leo pápa összeérintette őket. A bilincsek összeforrtak.

A templom főhajójának mennyezetén Giovanni Battista Parodi mester freskóján azt a jelenetet figyelhetjük meg amikor 969-ben XIII. János pápa a bilincsek segítségével, érintéssel megszabadítja I. Ottó német- római császár egyik hűbéresét az ördöngősségtől.

San_Pietro_in_Vincoli_-_ceiling,_Rome_retouched

A bilincseket tartalmazó aranyozott bronz ereklye tartó Caradossónak a domborműveit dícséri.

A bronz ereklye tartó előtti mélyített részen egy hét rekeszes kicsi fehér márvány szarkofág található. Ez a híres HÉT MAKKABEUS  testvér csontjait őrizte. Ezt az ereklyét I. Pelágius pápa (Kr.u. 553-555) hozatta a templomba Antiochiából.

 Későre jár. A templomszolgák udvariasan tájékoztatnak, hogy a látogatás ideje lejárt. Kifelé menet balra fény villan és látom egy pillanatra Mózes szobrát és tudom, hogy holnap vissza kell jönnöm erre a szent helyre.

Lefelé menet a száz lépcsőfok megtétele után elvegyülök a XXI. század kavargó valóságában. Vendéglők, pizzériák, bárok és egy antikvárium.

Az antikváriumban szemüveges kedves úr fogad. Rézkarcok, lenyomatok, régi és utángyártott csodák mappákba rendezve. Az egyiken abroncsszoknyás hölgyek és kalapos urak a Szent Péter téren a szökőkutak között pápai áldást hallgatnak. A másik rézkarcon fogatolt hintó kapaszkodik fel a Spanyol lépcső elkezdett építkezésének földmunkáin.

A mappákban egyházi és világi témák időrendi sorrendben. A felső polcon sérült gyűrött tapéták az 1870-es évekből. Kezembe veszem és csodálkozom. Fa nyomóformákkal, kézi munkával készült olasz reneszánsz tapéták. Múzeális darabok. Míves megmunkálású iparos termékek. A festék itt-ott kicsit megfolyt, de már látszik rajtuk a sorozattermékekre jellemző összeszedettség.

A kis téren a szökőkútban a tengerről beszálló sirályok isszák az édesvizet és tollukat mossák, hangosan hívják a párjukat. Soknyelvű kavalkáddá változik estére Róma melyet látni kell és …

 

Római virágszedés 4. – Kétszáz lépés és kétezer év

piramis-rómaMetróval érkezem a B terminálon és izgatottan jövök fel a Piramid megálló lépcsőin. Megérkeztem! Előttem kétszáz lépésre Caius Cestius római gazdag praetor síremléke, amit felszabadított rabszolgája és örököse építtetett Kr.u. 12-18 között, kétezer esztendeje. A piramis mérete 29,5 x 29,5 m alapméretű, és 36 méter magas. Külső felét fehér márvány borítja, a belső fele római betonból zsaluzásos technológiával készült.városfal A római hadmérnökök praktikus gondolkodását mutatja, hogy a városfalat két oldalról nekifalazták a piramisnak, és így szerves részévé vált Róma védelmének. A piramis egyik fele a várfalon belülre került, a másik fele pedig kívülre esik. Folytatás

Római Virágszedés 3. – II. Szilveszter pápa, a Szentkorona és a fogyasztói társadalom

Napilapok, reklámújságok, cégek hirdetései között számtalanszor találkozunk különböző koronákkal, rajzolt, idealizált vonalas modern grafikákkal, melyek a fogyasztás eszközeivé váltak.

Példaként említem meg a MR PERSWALL svéd tapétagyártó HIDE&SEEK tapéta katalógusát, melyben KIRÁLYOK és KIRÁLYNŐK ( KINGS and QUEENS) koronái találhatók grafikai feldolgozásban, melyet gyermekek szoba falaira szántak.

Ez a foto-poszter tapéta 270 cm x 265 cm méretben készül. Hatvan korona található a tapéta felületen. A bordűr 45 cm magas és 10 m hosszú méretben készül és 30 koronát ábrázol.

   
  

 Nézem és elgondolkodom európai nemzetek büszke uralkodóinak rajzolt koronáin, amelyek kora az alig száz évestől a több száz évesig terjed. Elvesztek, újragyártották, felszentelték a hatalmi harcokban győztes uralkodók. Folytatás

Római virágszedés 2. – A lateráni pápai székesegyház bronzkapuja

A Lateráni Pápai Főszékesegyház

Lateráni Pápai Főszékesegyház főkapuja

Lateráni Pápai Főszékesegyház főkapuja

A Lateráni Szent János Főszékesegyház homlokzatán pápai címeres domborművön hirdetik latinul: „A város és a világ minden templomának anyja és feje”.

Sacrosancta Lateranensis ecclesia omnium urbis et orbis ecclesiarum mater et caput.

 Ez a templom Róma, és a kereszténység legelső nyilvános temploma, amelyet Nagy Konstantin császár  adományozott az egyháznak (313), melyet I. Szilveszter pápa szentelt fel (324) az üdvözítő tiszteletére.

A főhajó előcsarnokából nyíló kapuk közül a főkapu ősi római emlék, amit VII. Sándor pápa hozatott a FORUM ROMANUM KÚRIA épületéről. A bronzkapuEz a kapu a szenátusnak a „CURIA HOSTILIA” épületét díszítette. Ez a kapu látta Cézárt meghalni, és halotti máglyája kétszáz ötven méterre állt a kaputól a „Szent Út” mellett.

A kapu kétezer esztendős, tölgyfamakk bronzdíszei egy furcsa népszokás tárgyát alkotják. Imádkozó várandós anyák a mai napig megérintik , hogy fiú gyermekük szülessen. A régi pogány „phallus” tisztelet emléke , amely kívül rekedt a keresztény templomon, ma is tovább él, mivel 2012 októberében derék magasságban az érintésektől a bronzmakkok fényesen csillogtak.

Ezek a domborművek és a kapu bronz díszei dacolnak az idővel és a  világgal, rendületlenül mutatva az utat, nem úgy mint a XXI. század, ideológiai és politikai tapétái, akik minden fuvallatra elszakadnak, és lecserélődnek.

Római virágszedés 1. rész – A Szent Lépcső

A Szent Lépcső a lateráni Szent János bazilika mellett található. Nagy tisztelet övezi. Nevét a 28 fokból álló lépcsősorról kapta. Ezen Krisztust többször felvezették, és levezették Pilátus Jeruzsálemi palotájában, melyen vérét hullatta.

Ezt a lépcsősort Szent Ilona, Nagy Konstantin császár anyja hozatta Rómába, Palesztinából Kr.u. 330 körül.

A lépcső végén (ahol Pilátus ítélőszéke állhatott) található a SANCTA SANCTORUM KÁPOLNA, amelyet erős vasrács véd. Ez a  legősibb pápai magánkápolna, ahol a pápák elmélkedhettek, imádkozhattak, átérezve Krisztus szenvedését.

A kápolna falain három szintet lehet megkülönböztetni. Az alsó részét sima márványlapok borítják. Az egyiknek a falán keretben Krisztus keresztjének egy darabja található, pápai pecsétekkel hitelesítve.

A középső részén 28 gótikus ablakmélyedésben 26 szent alakját festette meg GIAN NICOLA MANNI mester.

Ezen szentek közül 11- nek ereklyéit itt őrizték a pápai magánkápolnában.

Régiségük miatt a harmadik szint falfreskói a legérdekesebbek.

Nyolc freskóról van szó. Mindegyik falon kettő. A kápolnából a Szent Lépcső felé nézve a bal felső Szent István Jeruzsálemben” című freskó. Ez a freskó abban az időben készülhetett, amikor Magyarország Európában kulcs országnak számított. 2012 októberében a freskót restaurálták  és a jobb oldala már színes élénk színekben ragyogott, a bal oldala még sötét és elmosódott volt.

Szent István Jeruzsálemben

Szent István Jeruzsálemben

A freskó mint falburkoló rendszer nem más, mint a frissen felhordott meszes vakolatra festett színes műalkotás, melyet művészek nagy szakértelemmel készítenek. A festett vakolat száradásakor a mészvíz a festett felület felé szárad, és védőbevonatot képez a műalkotáson hosszú évszázadokon keresztül. Ezek voltak a kor tapétái, melyek évszázadokon keresztül hitet, szeretetet, ismereteket, megértést, békét közvetítettek a világban.

Mielőtt kilépünk a Szent Lépcső kegyhelyről, fülemben cseng a Passzionista rend Szent Lépcsőn való felhaladás imájának 9. lépcsőfok imája:

„Jézusom, aki alázatosan tűrted, hogy kinevessenek és bolondnak öltöztessenek Heródes udvarában, könyörül rajtam…!”

Kilépve a szent helyről, a Lateráni Katedrális előtti téren néhány száz méterre vörös lobogós XXI. századi tömeg tüntet egyenlő európai bánásmódért, a bankok és az új európai intézményrendszer ellen, 2012 októberében.

Elgondolkodom.  Júdás és az ezüst pénzek története tovább folytatódik a XXI. században?