Anno – skandináv tapéta katalógus

  

  A Boras tapétamárka megjelenteti az „Anno” kollekciót, egy szelet „stílustörténelmet”

Az „Anno” egy olyan kollekció mely összefogja a tapéta-kultúra történelmét egészen az 1500-as évektől kezdve az 1930-as évekig bezárólag. A Boras márka mindig is törekedett arra, hogy ezt a hosszú múlttal rendelkező örökséget megőrizhesse az új generációk számára.

A katalógusban található tapéták olyan darabok „újrakiadásai” melyek akár a mai napig is kastélyok, kúriák, uradalmi épületek, villák és városházak falait díszítik Svédország-szerte. Néhány minta privát gyűjteményekből került kölcsönzésre, van olyan is melyet építészeti örökség kutatók tettek szert, sok pedig a Boras jelentős, az 1800-as évekig visszanyúló archívumából került elő.

„Svédország fantasztikus tapéta tradícióval rendelkezik, mely megérdemli azt, hogy fennmaradjon az utókor számára. Az Anno biztosan tartogat valamit mindenkinek, akár egy történelmi tapétát keres az illető a hétvégi házába, vagy csak simán szerethetően régies stílusú, hátterű otthonra vágyik. A katalógus összes darabja saját történettel rendelkezik, melyeket a modern újraértelmezés is megőriz, életre kelt, úgy, hogy mai, modern életünkbe is tökéletesen belepasszolhassanak a tapéták.”- nyilatkozta Sissa Sundling, a Boras tapétagyár vezető dizájnere.

A „Rosenvinge” fantázianévű tapéta a skandináv térség legrégebbi tapétamintája, mely az 1500-as évekből származik, az eredeti példány pedig ma is fellelhető a Rosenvingeska-házban, Lilla torgban, Malmö városában. Az említett minta 3 különböző színben is megjelenik, hogy biztosan illeszkedjen bármely modernkori vásárló hálószobáiba is.

„Fontos szerepet tulajdonítottam annak, hogy megőrizzük az eredeti formák karakterességét, ezért enyvezett festéket használtunk a minták alkotásakor a megfelelő hatás elérése végett. A legtöbb tapéta az eredeti színeiben pompázik, de igyekeztünk újabb, kortárs stílusú színváltozatok kialakítására is.”- mondta Sissa.

A kollekció 2018. február közepén jelent meg, alapvetően 18 minta különféle változatait tartalmazva

Anno tapéta katalógus

 

Boråstapeter launches Anno – A captivating history of style 

A Wallpaper collection that brings together a cultural history of wallpapers from the 1500s to the 1930s. Boråstapeter are keen to preserve this cultural heritage. Anno, is therefore defined by our history of style for new generations. Some of the wallpapers have covered, or still cover, the walls of castles, manor houses, town halls and cottages all over Sweden. A few are on loan from private collections.

Several have been located by architectural heritage curators and others have been sourced from our archive, which holds material dating back into the 1800s. – Sweden has a fantastic wallpaper tradition, which deserves to be kept alive. The Anno collection has something for you, whether it’s a historic wallpaper for your period home, or simply something that sets a lovely tone. These patterns all have a story to tell, and our mindful re-interpretations give these stories a new lease of life for our modern world, says Sissa Sundling, head of design at Boråstapeter.

The pattern Rosenvinge is the oldest wallpaper in the Nordic countries, dating back to the 1500s, and the original wallpaper is still in the ancient Rosenvingeska House at ”Lilla torg” in the city of Malmö. Now Rosenvinge comes in three new colors to suit our homes today. Sissa says: – I have attached great importance to retaining the character of the originals and therefore we did use adhesive print to get the true feel. Most wallpapers have retained their original colors, but I have complemented with contemporary colors that also work for modern homes.

Anno launches in the middle of february and concists of 18 patterns in different colors.

A nosztalgia és a kortárs művészet találkozásának lehetünk szemtanúi az Engblad & Co Reflections katalógusában.

Az az idő, amelyet régi idők stílusának, formavilágának szemlélésével töltünk, teljesen új, meglepő ötleteket eredményezhet. Pontosan így született meg a Reflections tapétakatalógus is.
„A Reflections teljesen új, modern köntösbe bújtatva mutatja be az 1950-es, 60-as, 70-es évek legnépszerűbb mintáit.” – nyilatkozta Madeleine Sidemo, a kollekció vezető tervezője.

A körforgás, mely során a régebben népszerű stílusok kissé modernizálva újra és újra divatba jönnek, a tapéták világában is megfigyelhető, pont ezért jelentette meg 2016 őszén az Engblad & Co azt a katalógust, amely olyan tapéták gyűjteménye, amik szüleink, vagy akár nagyszüleink falaira emlékeztetnek.

„A meleg árnyalatok, vidám minták otthonos hangulatot teremtenek az amúgy kissé hűvösebb skandináv otthonokban, és remek hátteréül szolgálnak szinte minden lakberendezési stílusnak. Én úgy gondolom, ha hazaérünk, és belépünk otthonunkba, azt kell éreznünk, hogy igen, ez az én otthonom, hiszen tükrözi a stílusom és a hangulata is kellemes, otthonos – ezek a tapéták pont ennek az érzésnek az elérésében hivatottak segíteni.” – mondta Madeleine.
A Reflections katalógus 2016 szeptemberében jelent meg, és 11 minta különféle változatait, összesen 34 tapétát tartalmaz.

Megtekintheti a teljes katalógust itt Reflections tapétakatalógus a tapétákat pedig megvásárolhatja Webáruházunkban

Respectful nostalgia meets contemporary design – Engblad & Co Wallpaper launches its Reflections wallpaper collection

Taking time to enjoy times gone by can provide inspiration and generate exciting, new ideas. This was how the Reflections wallpaper collection was born
“Reflections features a new, modern take on motifs that hark back to the 1950s, 60s and 70s,” explains Madeleine Sidemo, designer in charge of the collection.
The cycle of trends coming around again and being modern once more is more the rule than the exception. For autumn 2016, Engblad & Co

Wallpaper is seeing great demand for patterns, shapes and colours characteristic of what we, our parents or even our parents’ parents had on our walls in the 1950s, 60s and 70s.
“The warm, cheerful shapes and colours bring an inclusive, homely feel to our otherwise fairly austere Scandinavian homes. The wallpapers provide an expressive backdrop to the modern, stylish home,” says Madeleine Sidemo, who is the designer in charge of the Reflections collection. “I believe that when you come home you should open the door and feel this is where I live, I like my home, and the wallpaper is a part of the home.”
Reflections consists of 11 patterns in several different colour schemes. A total of 34 items to be launched at the end of September.

Nature katalógus
Nature katalógus
Nature katalógus
Nature katalógus

Az Engblad & Co új Nature katalógusában a skandináv természeté a főszerep

Ködbe borult hegycsúcsok, zöldellő tavaszi levélkék, és fa anyagára emlékeztető felületek jellemzik ezt a tapétakatalógust, mely alkalmas a teljes ház/lakás dekorálására.
„Az életünk az utóbbi időkben szörnyen felgyorsult, emiatt kifejezetten jó érzés lehet egy olyan otthonba hazatérni amelyet átjár a nyugalom, a meghittség és ahol tökéletesen fel tudunk töltődni a következő napra, pont úgy mint a természetben. A természet elemei nagyon meghatározóak mindenben amit tervezek, és gyakran szerzem inspirációim az erdőben, vagy a mezőn tett sétáimból. A katalógus készítése során még közelebb kerültem a természethez miközben a motívumok apró részletein dolgoztam.” – nyilatkozta Noomi Spange, az Engblad & Co tervezője.

A Nature halvány, természetes színeket és skandináv motívumokat alkalmazó, játékos kollekció, mely gyönyörű kézműves munka eredménye. Büszkén mondható, hogy a katalógus tökéletesen jeleníti meg a természet csodáit, úgy, hogy közben új és érdekes, modern ötletekkel vegyíti azokat.
A mintázatok mindegyike jól beleillik a romantikusabb, vidékies stílusú, és a modern, városi otthonokba is egyaránt.
A katalógus 2017. januárjában jelent meg, és 14 minta különböző változatait tartalmazza, mely összesen 36 tapétát jelent.

Megtekintheti a teljes katalógust itt Nature tapétakatalógus a tapétákat pedig megvásárolhatja Webáruházunkban

Scandinavian nature on a roll – Engblad & Co Wallpaper launches its Nature collection

Mist-clad mountains that soar in the living room, light green leaves that spring up behind the bed, and soft geometric wood surfaces that line the walls with a natural stillness.
“We live high-paced lives, which makes it nice to come home to an environment where we can enjoy some peace and quiet and recharge our batteries in the same way that we would out in nature,” says Noomi Spange, Designer at Engblad & Co Wallpaper.

Nature is a feathery light, naturally playful Scandinavian collection produced through painstaking craftsmanship.
“Nature is always very present in my design process, and I often take strength and inspiration from forests and the countryside. When working on this collection, I got even closer to nature, working with small details that have come to play a large role in the patterns,” says Spange.
Nature’s small wonders have a clear place in the collection. Expansive misty mountains, slender elm leaves, light feathers and marbled walls: Eco Nature brings Scandinavian nature combined with new, exciting and urban elements to the forefront.
“The designs will fit in well in tranquil, rural homes, but will also work as a contrast in modern urban apartments,” concludes Spange.
Eco Nature consists of 14 patterns in several different colour schemes; a total of 36 items to be launched at the start of January 2017.

Nature katalógus
Nature katalógus
Nature katalógus

Skandinávia egyik legbefolyásosabb tapétagyártó cége nevet változtatott, hogy így tisztelegjen öröksége és hagyományai előtt

Az Eco tapétamárkát már 1986 óta ezen a néven ismeri a világ, most azonban újra felveszi korábbi, eredeti nevét, az Engblad & Co elnevezést. A cég története több mint 170 évre nyúlik vissza, a „gyökerek” 7 különböző tapétagyárat kötnek össze, emellett a cég fontos szerepet játszik a tapétázás történelmében hatalmas archívumaival. A vállalat munkásságát az évek során különböző rangos díjjakkal is jutalmazták, nem csak

Skandinávia hanem az egész világ területéről. Ez az örökség a márka minden új kollekciójának tervezésekor fontos, sokszor visszaköszönnek régi minták az új darabokon, természetesen a modern irányzatokat szem előtt tartva. A név változtatás egy másik célja, hogy a vállalat tisztábban közvetítse a vásárlók felé, hogy mire lehet tőle számítani: modern, stílusos termékekre, melyek kellemes hatást alakítanak ki az otthonokban és olykor a múltat idézik.
„Az új Engblad & Co elnevezéssel szeretnénk tisztázni, hogy mik is pontosan a vállalatunk fő céljai, milyen alapokon nyugszik a cég, illetve, hogy mi a meghatározó akkor, amikor új kollekcióinkat tervezzük.” – nyilatkozta a témáról Olle Svensk, a WallWision csoport vezérigazgatója.

Megtekintheti a gyártó teljes kínálatát itt Eco kínálat a tapétákat pedig megvásárolhatja a gyártó teljes kínálatát Webáruházunkban

One of the most influential wallpaper brands of Scandinavia is changing name to pay tribute to its heritage and design statement

The brand has been known as Eco Wallpaper since 1986 but is now reclaiming its original name; Engblad & Co. It has a solid brand history spanning over 170 years. The roots stretch between seven different wallpaper factories and it holds most of Sweden’s collective wallpaper history with prestigious design awards from across the world. The heritage is both a driving force and sounding board when creating wallpaper collections that reflect modern interior design of today. The plan is for the name change to further facilitate consumer’s expectations of the brand by offering a clear idea of what wallpapers from Engblad & Co offer – a modern and stylish design with a welcoming and relaxed feeling.
– Engblad & Co is our way of being even more clear on what we stand for, what our brand rests on and what our collections are characterized by, says Olle Svensk, CEO at WallVision.

Eco tapéták

Arkiv Engblad tapétakatalógus – egy szeletnyi tapétatörténelem

Az Engblad & Co (régi nevén ECO) tapétamárka az Arkiv Engblad kollekcióban több mint 170 éves öröksége előtt tiszteleg azzal, hogy hatalmas, utánozhatatlan archívumából gyűjtött össze 14 stílusos, népszerű, már – már történelmi jelentőségű mintázatot.
Az Arkiv Engblad Svédország egyik legrégebbi tapétagyártójának „válogatáskatalógusa”, melynek már elnevezése is visszatér a cég gyökereihez, hiszen a régi, újra felvett Engblad & Co cégnévből származik.

A tapétákat Ingela Wingborg, a márka vezető tervezőjének felügyelete alatt, a lehető legkörültekintőbb módon válogatták össze, majd aktualizálták őket, annak érdekében, hogy ugyanolyan jól belepasszoljanak mindennapi életünkbe, mint akkor, amikor először megjelentek. Az aktualizálás folyamata alatt nagyon figyeltek arra, hogy a tapéták korabeli hangulata, stílusa egy kicsit se sérüljön, így biztosítva, hogy a vásárlók felidézhessék a régi idők nyugalmát.

Az Arkiv Engblad katalógus minden darabja melegséget áraszt, otthonossá, kellemessé varázsolnak bármilyen szobát, emellett felelevenítik a múltat, nosztalgikus hangulatot keltenek.
A kollekció összesen 47 darabot tartalmaz, melyek alapvetően 14 egyedi minta különböző változatai. A katalógus 2017 februárjában jelent meg.
*

Megtekintheti a teljes katalógust itt Arkiv Engblad tapétakatalógus a tapétákat pedig megvásárolhatja Webáruházunkban

Arkiv Engblad – a piece of modern wallpaper history
*
As a tribute to its remarkable wallpaper heritage of modern and stylish patterns which has been a trademark for over 170 years, Engblad & Co is introducing a collection of historic prints from its one-of-a-kind archive.

Arkiv Engblad is a collection of prints from one of Sweden’s oldest wallpaper brands. This is the launch collection following the reclaim of its old name; Engblad & Co. The collection features 14 historical patterns from the most contemporary periods of all times.
– The wallpapers are carefully selected and updated to feel just as natural now as back then, explains Ingela Wingborg, responsible designer at Engblad & Co. They re ect the stylish interiors of today without compromising on the relaxed and welcoming feeling you want to be greeted
by when you walk into a room.

Arkiv Engblad is not only a piece of modern wallpaper history, it pays tribute to the inherent qualities of wallpapers bringing out the depth, lustre and warmth in a room.
The collection features 47 prints, including 14 patterns and is available in stores from February 2017.

Arkiv Engblad tapétakatalógus
Arkiv Engblad tapétakatalógus
Arkiv Engblad tapétakatalógus
Arkiv Engblad tapétakatalógus

Természetes színek és pasztell árnyalatok inspirálták a Soft Feelings tapétakatalógust, amely készítésében a Boras márka Emma von Brömssennel működött együtt.

A Soft Feelings kollekció összes darabján látszik a kifinomult, precíz kézművesség. A finom ecsetvonások, a szép vonalvezetés és a különféle árnyalatok játéka miatt a tapéták mind kellemes, meleg hangulatot árasztanak.
„A katalógus összes mintázata kézzel festett vagy rajzolt, azért hogy érzéki nyugalmat sugározzanak a falra felhelyezve. A kollekció gondolatának megszületésekor, azért szerettünk volna együttműködni Emma-val, mert kifejezetten jó érzéke van a halványabb színekhez és a hozzájuk passzoló formákhoz.”- nyilatkozta a 2016 novemberében megjelent katalógusról Sissa Sundling, a Boras vezető tervezője. A dizájnok elkészítése végül az eredeti elképzelések szerint a szabadúszó tervező, Emma von Brömssen közreműködésével történt meg.

„Egyre inkább megfigyelhető, hogy a vásárlók úgy szeretnék berendezni otthonukat, hogy azt átjárja a kellemes, melegséget árasztó, otthonos érzés. A Soft Feelings pont ezt az igényt hivatott kielégíteni finom motívumaival, halványabb színeivel.” –fűzte hozzá Emma von Brömssen. A legújabb trend szerint a vevők tartózkodnak a mesterséges anyagoktól, ezek helyett inkább természetes megfelelőiket választják, így a berendezés során népszerű a fa, a len és egyéb textíliák, vagy akár a márvány. Ezek mellé pedig a legtöbben természetességet sugalló falakat is szeretnének.

„Ezt a kollekciót kifejezetten azok számára ajánljuk, akik naturális stílus szerint szeretnék berendezni otthonukat, és kedvelik a finom kézművességet, és a kortárs művészetet. A katalógus bármely darabja képes nyugalmat vinni akár az ultra – modern otthonokba is, ezáltal vonzó, nyugalmat sugárzó lakótereket kialakítva.” – mondta Sissa Sundling.
Emma a kollekció 8 fő mintájából 6-ot maga tervezett, ezek a Tender, a Quiet, a Fragrance, a Humble, a Sense és a Subtle fantázianevekre hallgatók. A másik két dizájn közül az egyiket a Boras saját tervezői csapata készítette el (Shades), a másik (Gentle) pedig a Boras márka egy 1956-os archív darabja. A kollekció 2016. november 9-étől érhető el, összesen 33 tapétát foglal magába.

Megtekintheti a teljes katalógust itt Soft Feelings tapétakatalógus a tapétákat pedig megvásárolhatja Webáruházunkban

Natural pigments and muted pastels inspire Soft Feelings – Boråstapeter in creative collaboration with Emma von Brömssen

Instinctively, your hand reaches out to caress the designs and connect with the craftsmanship, the brush-strokes, the delicately sketched lines and gently distressed effects that create the kindly warmth of the designs in the Soft Feelings collection.

“All the designs in Soft Feelings are drawn or painted by hand to add a gentle tactility to the interior”, explains Sissa Sundling, Head of Design at Boråstapeter. At the beginning of November, Boråstapeter will be launching a soft, warm collection produced in creative collaboration with the designer Emma von Brömssen.
“We chose to work with Emma because of her exceptional sense of colour and form”, says Sissa Sundling.
“Increasingly, people want to bring warmth, patterning and colour into their decor as a way of creating personal homes with a tender, loving feel. The Soft Feelings collection embraces a warm and gentle look and feel in both the pale shades and the richer hues”, says Emma von Brömssen. The general trend is a move away from artificiality, disposability and consumerism. People are doing out their homes in plain and pure wood, marble and linen and are looking for warm shades and soft materials.

“The Soft Feelings collection is the obvious choice for people who embrace this honesty, naturalness and fine craftsmanship combined with contemporary design. Soft Feelings tones down the bright, clean lines of the ultra-modern home, and creates appealing, kindly and tender living spaces”, says Sissa Sundling.

Emma von Brömssen designed six of the eight patterns in the Soft Feelings collection. These are Tender, Quiet, Fragrance, Humble, Sense and Subtle. One of the other two patterns, Shades, was designed by Boråastapeter’s in-house design team, while Gentle is an archive pattern from 1956. Soft Feelings will be launched on 9 November and consists of a total of 33 items.

Beautiful Traditions katalógus

A híres stílus – blogger „Krickelin” kamerák előtt bizonyítja mennyire egyszerű felrakni a Boras tapétákat.

Az ismert blogger és fotográfus Kristin Lagerqvist, az „arc” a népszerű blog, a Krickelin mögött, megmutatta nekünk Boras tapétákba burkolt otthonát, azért, hogy eloszlassa a kételyeket a tapétázás könnyedségét illetően.
Sajnos nagyon sokan azért mondanak le a tapétázásról, mert túl bonyolultnak találják a folyamatot. Ez a cikk azárt készült, hogy a Boras tapétamárka és Svédország vezető lakberendezési és stílus bloggere, Kristin együtt feloszlassák a tévhiteket. A folyamatról videó is készült, melyben Kristin gyorsan, hatékonyan és problémamentesen tapétázza le saját hálószobájának falait, emellett megosztja saját tapasztalatait, trükkjeit is, hogy még inkább megkönnyítse a tapétázók dolgát.
„Mindig is szerettem a tapétákat.” – meséli Kristin- „Nagyon kellemessé és otthonossá varázsolják a helyiségeket, de nagyon sokáig szakemberre bíztam a tapétázást, mert azt gondoltam, én egyedül nem tudnám elvégezni a feladatot. Most azonban meg szeretném mutatni mindenkinek, mennyire egyszerű feltenni a vlies, EasyUp típusú tapétákat, és így szinte pillanatok alatt feldobni, egyedivé varázsolni egy szobát.”

A videóban a falra kerülő tapéta az egyik legújabb kollekció, a „Beautiful Traditions” katalógus, „Alicia” fantázianevet viselő darabja. Kristin nagyon kedveli ezt a sorozatot, elmondása szerint különösen izgalmas darabokat vonultat fel, melyek mintái a régi, klasszikusan gyönyörű motívumokat teljesen új, modern stílusban jelenítik meg, ezáltal gyermekkorára emlékeztetik, valamint teljesen bele is passzolnak a modern világ otthonaiba is.

Az eseményről készült videó az alábbi linken tekinthető meg a borastapeter.se oldalon:

  www.borastepeter.se

Megtekintheti a teljes katalógust itt Beautiful Traditions tapétakatalógus a tapétákat pedig megvásárolhatja Webáruházunkban

Lifestyle blogger Krickelin shows how easy it is to hang wallpaper with Boråstapeter

Well-known blogger and photographer Kristin Lagerqvist – the person behind the lifestyle blog Krickelin – has opened up her home with Boråstapeter to show just how easy hanging wallpaper can be.
Many shy away from wallpapering their walls because they worry it might be too difficult. This is a misconception that Boråstapeter and Kristin Lagerqvist – one of Sweden’s leading lifestyle and interiors bloggers – want to set right. In an inspiring how-to film, Kristin lets us into her home, where she wallpapers her bedroom walls quickly and problem-free. She also offers her own tips and tricks that make hanging wallpaper even easier.
“I’ve always loved wallpapered walls,” Kristin reveals. “They make a space feel cosy and homely. But I have long left the hanging to others, because I didn’t think I could do it myself,” she admits. “Now I want to show how easy it is for you to single-handedly change your room using wallpaper.”

In the film, Kristin hangs the Alicia print in her bedroom. The pattern comes from Beautiful Traditions, Boråstapeter’s latest collection. Kristin describes the collection as “particularly exciting”, as it is full of completely new designs with classically beautiful looks that remind her of her childhood home.
The film “Learn to hang wallpaper at home with Krickelin” will be released at

www.borastepeter.se

Boras tapéták
Boras tapéták
Boras tapéták
Boras tapéták
Boras tapéták

A Boras tapétamárka Lexington katalógusa megnyerte „Az év tapétája” díjat az Elle Decoration Swedish Design díjátadón

Kék csíkos matrózingek, nap fehérítette fa, természetes anyagok, mint a bőr, a lenvászon, valamint a tipikus „keleti parti” életérzés inspirálták a Boras „New England stílusnak” hódoló katalógusát, melyet a Lexington márkával közösen hoztak létre.
Sissa Sundling, a Boras vezetőtervezője vehette át az „Az év tapétája”díjat a rangos díjátadón 2017. február 6-án. A díjra a következő felirat került: „Azon sikeres együttműködés részére, amely a lehető legjobb módon vitte tapétára egy alapvetően textil márka erőteljes stílusát.”
„Elképesztően boldog és büszke vagyok ezért a csodás díjért, illetve annak is nagyon örülök, hogy egy olyan kollekció került díjazásra, amelyet én személy szerint nagyon kedvelek, hiszen darabjai remekül illenek egy tengerparti nyaralóba és a modernebb otthonokba is. Az együttműködés során igyekeztük a lehető legkülönlegesebb módon vegyíteni a Lexington nyugodt „keleti parti” arculatát, és a Boras klasszikus svéd tapétadizájnjait.”

A kollekcióban alapvetően 9 minta különböző változatai találhatók, mind olyan írókról elnevezve, akik Új Angliában éltek és alkottak, úgy mint Mark Twain (Tom Sawyer kalandjai), Harriet Beecher Stowe (Tamás bátya kunyhója), vagy akár Emily Dickinson amerikai költőnő. A katalógusban található 2 térképmintázatú tapéta is, melyek egyike New Englandot, a másik pedig Boston Harbort ábrázolja és egy 1899 – es útikönyv térképei, rajzai alapján készültek. A katalógus összesen 35 tapétát foglal magában, és 2016 szeptemberében jelent meg.

Megtekintheti a teljes katalógust itt Lexington tapétakatalógus a tapétákat pedig megvásárolhatja Webáruházunkban

Boråstapeter wins at the Elle Decoration Swedish Design Awards – Sissa Sundling picks up the Wallpaper of the Year prize for the Lexington collection

A blue-striped work shirt, windswept sun-bleached wood, natural materials such as leather, linen and stone and a relaxed East Coast lifestyle are the sources of inspiration for Boråstapeter’s classic New England collection, developed in collaboration with Lexington. The collection has now been commended by the Elle Decoration Swedish Design Awards.
Sissa Sundling, Head of Design at Boråstapeter, accepted the prize for Wallpaper of the year at the Elle Decoration Swedish Design Awards, February 6th. The statement for the prize read as follows: “A successful collaboration that has reinterpreted a strong design and textiles brand as beautiful wallpaper.”
“I am incredibly pleased and proud to accept this wonderful award for a collection that I personally like very much – one that works equally well in a holiday home on the coast and in modern apartments in town. In this collaboration we have combined the best of Lexington’s relaxed East Coast style and Boråstapeter’s classic Swedish wallpaper design.”

The collection comprises nine designs. All are named after authors who lived and worked in New England, including Mark Twain, who wrote Adventures of Huckleberry Finn, Harriet Beecher Stowe, who wrote Uncle Tom’s Cabin, and Emily Dickinson, one of America’s foremost poets. In addition, there are two digital maps of New England and Boston Harbor, recreated from an 1899 guide book. There are a total of 35 items in the collection, which was launched in September 2016.

Lexington
Lexington
Lexington
Lexington
Lexington
Lexington
Lexington
Lexington
Lexington
Lexington
Lexington

A Boras tapétamárka bemutatja a Beautiful Traditions katalógust, a romantikus stílust kedvelők „álomkollekcióját”.

A 2017 – es év tavaszának közeledtével, a Boras gyár is megjelentette kézzel rajzolt, tavaszi virágos rétek hangulatát idéző tapétakollekcióját. A sorozat darabjai színesek, világos, vidám színeket vonultatnak fel, a cél pedig a városban élők (és persze a vidéki életformát folytatók) körében is népszerűsíteni a romantikus, otthonos, vidéki élet hangulatos stílusát.

A „Beautiful Tradition” katalógus mintáit egyedi, kézzel készített mesterművek alkotják, melyeket tradicionális svéd motívumok inspiráltak. A színskála elsősorban természetes színeket alkalmaz, a formavilág pedig változatos, találhatóak csíkokkal, apró, részletezett motívumokkal valamint nagyobb, monumentálisabb dekorációs elemekkel díszített tapéták is.

„Engem általában minden inspirál, aminek karaktere, története van.” – mondja Sissa Sundling a Boras tervezője – „Ezt a „történelmi” érzést szerettem volna megörökíteni a kollekcióban. Az összes minta kézzel rajzolt, az inspirációkat pedig a családom kezén lévő, 17. században épült, Skane-beli ház bútorainak, dísztárgyainak mintázataiból merítettem.”

A katalógus elsősorban azoknak szól, akik az otthonos, romantikus, vidékies stílus szerint szeretnék berendezni otthonukat. A tapéták fantázianeveiket olyan svéd női személyek után kapták, akik mind fontos szerepet játszottak a svéd divat történelmében, mint például az extravagáns stílusú primadonna és revüsztár Zarah Leander, vagy akár a fiatal tehetség és divatdiktátor Alicia Vikander.

A tervező, Sissa Sundling reméli, hogy katalógusa mind a 35 mintája segít majd valóra váltani a leendő lakberendezők álmait azzal, hogy könnyed, modern stílusban idézik a múltat.

Megtekintheti a teljes katalógust itt Beautiful Traditions tapétakatalógus a tapétákat pedig megvásárolhatja Webáruházunkban

Borastapeter introduces Beautiful Traditions – a dream collection for rural romantics

Just in time for spring, Borastapeter is launching a decorative collection of hand drawn wallpapers with both light and colourful elements set to inspire people living in both cities and the countryside to decorate with a homely, countryside atmosphere.
Beautiful Traditions is a romantic wallpaper collection of newly designed, hand drawn patterns inspired by old, Swedish countryside traditions. The prints come in natural colours and include pigeon blue petit patterns, stripes, gold shimmering ornaments and magnificent flower patterns.

“I am inspired by everything with character and history”, says Sissa Sundling, designer at Boråstapeter. “That feeling is something I wanted to pass on in this collection. All of the patterns are hand drawn and inspired by the atmosphere in my family’s 17th century house in Skåne and things I have come across at garage sales”.

Beautiful Traditions is a collection for everyone who wants to capture the homely, countryside feeling; whether living in a big city or out in the countryside. Also, all of the prints in the collection are named after Swedish female personalities who have made their mark in history. Revue star and prima donna Zarah Leander is the inspiration behind the elegant and extravagant medallion wallpaper Zarah in its gentle tones with touches of gold. The floral patterned wallpaper Alicia with its beautiful, rich colours are named after our latest rising star on the silver screen; Alicia Vikander.
“Decorating is so much about fulfilling Dreams”, concludes Sissa Sundling. “My hope is that Beautiful Traditions will help create dream homes with rooms that feel new and fresh at the same time as they are linked to the past”.
Beautiful Traditions is available in stores from April 20 and features a total of 35 prints.

Beautiful Traditions katalógus
Beautiful Traditions katalógus 2.
Beautiful Traditions katalógus 3.
Beautiful Traditions katalógus 4.
Beautiful Traditions katalógus 5.

Megnyitottuk új webáruházunkat

Az újonnan megnyitott Tapétabolt Webáruházunkban tapéták, poszterek széles választékával, valamint jelentős kedvezményekkel várjuk vásárlóinkat.